Oktatás

Meddig marad egy gyerek igazán gyerek?

„Egy település életében az iskola mindig meghatározó jelentőségű.” Így kezdi gondolatait Völgyes József, Csobánka polgármestere, amikor a közelgő általános iskolai beiratkozásról kérdezem. Sarkalatos téma ez, mert amellett, hogy az iskolában foglalkoznak a gyermekeinkkel, hatása az egész település életére kihat. Hiszen a kisdiákok és az oktatásukat végző pedagógusok mellett ott vannak a szülők, a falu lakosai és az egész közösségi társadalom. Mindenkinek van valamilyen kötődése az iskolához, közvetlen, vagy akár közvetett módon. Az iskolások részt vesznek a falu közösségi és kulturális életében, a település megkerülhetetlen részeivé válnak.

Ahogy polgármester úr említi, az általános iskola alapvető feladata, hogy megtanítsa tisztességesen írni és olvasni a gyerekeket, biztosítsa számukra azt a tudást, amivel megszerezhetik és továbbvihetik a jó értékrendet. A tudás mellett a kapcsolataik is az értékeik fontos részét képezik. A közösségépítés már az óvodában elkezdődik, ismerősei, barátai lettek a gyereknek. Ahogy beiratkozik az első osztályba, ezeket az értékeket már viheti magával. Ideális esetben úgy nőhet fel, hogy a kisgyermekkori barátok a felnőtté válás során, majd akár az egész életútján át elkísérhetik. Ehhez hasonló közösségi és baráti kapcsolatok alakulhatnak a kisdiákok szülei között.
Az, hogy a konkrét tanulmányi munkában ki milyen szintet ér el, még ha kicsit furcsán is hangzik, talán másodlagos – folytatja a polgármester. Sokkal fontosabb a közösség. Gondoljunk bele, mit is szeretnénk a gyermekünknek, mivé váljon, mi legyen belőle felnőttként. A fő értékeket nézve valójában nem az a legfontosabb, hogy kőműves vagy építészmérnök, esetleg vasutas vagy vasúttervező lesz. Az számít igazán, hogy hogyan fogja élni az életét. Hogy az, amit csinál, boldoggá teszi majd, vagy éppen keserűvé. Hogyan éli meg mindazt, amivel foglalkozik, hogyan fordítja le a hétköznapokra. Legyen elégedett, boldog és egészséges.
Nézzünk körül az ismerőseink körében, hánynál határozza meg a boldogságot a pénz? Nagyon kevésnél. Számos szerény körülmények között élő embert ismerünk, aki nagyon jó érzéssel tudja élni az életét. Boldogan telnek a napjai, nincs hiányérzete. Nagyon sok jómódú ember szenved attól, hogy egyedül van, magányos, nem talál magának társaságot. Nyilván fontos a stabil háttér, az anyagi biztonság, ám van olyan értékünk, amit a hivatás és a pénzkereset kezdete előttről hozunk magunkkal. Ezek a barátságaink, az alapvető értékrendünk, lakóhelyünk és közösségünk szeretete. A barátságot nem lehet pénzért megvenni. Az igazi barátságot csak ápolgatni lehet, nem felépíteni. Erre pedig már a gyermekkortól kezdve a legjobb közeg az iskola, ami az adott településen van.

Mit szeretnénk a gyerekeinktől? Versenylovat akarunk faragni belőlük? Meglehet, nézzük meg az élsportot. Nem akarok bántani egyetlen élsportolót sem, félreértés ne essék, tisztelet és becsület azért a végtelen sok munkáért, amit elvégeznek. De hányan élik meg a felnőttkorukat úgy, hogy épek, egészségesek, testben és lélekben egyaránt. Ez nem csak a sport területére vonatkozik. Gondolhatunk más területekre, mint a matematika, a fizika, a nyelvek. Bármiben lehet, hogy úgy mondjam, versenylovat csinálni a gyerekből. Jót teszünk ezzel? Vagy olyan terhet rakunk a nyakába, hogy elfelejtse annak az örömét és ízét, hogy hogyan lehet új dolgokat megtanulni. Hogy elfelejtse azt a kíváncsiságot, ami a kicsi gyerekben természetesen benne van. Rácsodálkozik a világra és meg akarja ismerni. A mai világ arról szól, hogy ötven-, hatvan-, hetven évesen is új ismereteket kell szerezni ahhoz, hogy boldoguljunk, hogy tájékozódjunk, hogy rálátásunk legyen a világra. Ha ezt hat-, nyolc-, tízévesen kiöljük a gyerekből, mi lesz belőle felnőttkorában? Kiégett, keserű ember. Mi pedig boldognak szeretnénk látni a gyerekeinket. Egy gyerek gyerekkora véget ér akkor, amikor nem a saját településének az iskolájába jár. Egy gyerek addig marad gyerek, igazán gyerek, amíg otthon jár iskolába.

A beiratkozás kapcsán megkérdeztük a falu néhány polgárát, akik különböző módon kötődnek az iskolához. Babos-Kaszab Veronika számos ponton kapcsolódik az iskolához. Szülő, önkormányzati képviselő, valamint az iskola működését támogató Pilis Gyöngyszemeiért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Szülőként úgy látja, hogy a legfontosabb, hogy a gyermek legyen biztonságban. Legyen körülötte egy lelki védőháló az iskolában. Kapjon meg minden olyan támogatást, amivel kialakul benne az iskola iránti szeretet. Fontos, hogy ne nyűgként fogja fel a tanulást, hanem szeressen meg iskolába járni, élvezze az ismeretek elsajátítását. Induljon el benne egy nyitottság a világ felfedezésére, amit az iskola biztonságban támogat. Mindezt úgy, hogy megvalósuljon a differenciált oktatás. Azaz, mindenki a képességei szerint a legtöbbet kapja és a legtöbbet hozza ki magából.
Ezt a gondolatkört erősíti Babos Kristóf, a Barcsay Jenő Általános Iskola Csobánkai Tagiskolájának harmadik osztályos tanulója. Kristóf úgy látja, hogy nagyon jó az iskola, a tanárok kedvesek és segítőkészek. Számára sokat jelent, hogy ott vannak az osztályban a barátai, együtt nőttek fel, mindenkit ismer. Édesanyja, Babos-Kaszab Veronika meglátása szerint talán a legnagyobb érték, hogy együtt vannak azok a gyermekek, akik a csecsemőkortól kezdve ismerik egymást. Együtt játszanak, közösen alkotnak a technika, vagy éppen a robotika tanórán, segítik egymást a leckeírásban. Mindez, mivel egy településen élnek, nem merül ki ennyiben. Lehetőségük van együtt játszani délután, kutyát sétáltatnak, labdáznak a réten. Sőt, a nagyobbak akár közösen, önállóan is mehetnek már az iskolába. Adott számukra az a biztonságos közeg, amiben elkerülhető a hajnali kelés, a mindennapi utazás. Ismert, biztonságos utakon járnak, megvárják egymást, így ők is és a szülők is nyugodtabbak lehetnek.

Pocsai Kriszta, zenepedagógus, jazz énekes, úgy látja, hogy a szülők fontos úttörők az iskola életében. A három éve újraindított iskola jó szándékkal, jó célokat követve működik. Úgy érzik, hogy sikerült megteremteni, és szeretnék is megtartani azt a közeget, ahol jó lenni, ahova a szülők örömmel, nyugalommal küldhetik a gyermekeiket.

A legtöbben szeretnek csatlakozni valamihez. Megvárják, hogy az elinduljon, kialakuljon, jól működjön. Ehhez már szívesen csatlakoznak. Megteremteni, felépíteni a közösséget és a csoportot viszont jóval nehezebb. Kriszta nagyon büszke minden szülőtársra, gyermekre, a tanárokra és mindenkire, akikkel együtt vettek részt a csobánkai iskola újraindításában. Úgy látja, hogy egy falunak szíve-lelke az iskola. Nagy áldás, hogy a gyerekek tanítás után a falun belül tudnak találkozni, összejárnak, játszanak, kirándulnak, bicikliznek. Nem kell egy másik településre átmenni barátkozni.

Együtt, közösségben lehet elérni azt, hogy támogatva legyen az a lelki béke, ami fontos a gyermek fejlődéséhez. Segítsünk neki, hogy minél tovább gyerek maradhasson, hogy örömmel, boldogsággal, baráti közegben élje meg ezeket az éveket. Számos olyan dolog van, amit el lehet kezdeni, vagy be lehet pótolni később. A nyelvtanulás, a lexikális tudás mélyítésének lehetősége egész életünkben ott van. A gyermekkori barátságokat viszont nem lehet később megszerezni. Ez az az időszak, amikor mindannyiunkban felépül az egész életre ható értékrend, keretrendszer. A kíváncsiság, közelség, a szeretet, a nyugalom, a felfedezés iránti vágy minden kisgyermekben ott van. A gyermekkort nem lehet visszahozni. Ezért is olyan fontos, hogy megteremtsük számukra azokat a stabil alapokat és gyökereket, amikhez egész életükben kötődhetnek, ami mindig támaszt nyújt számukra.