NemzetiségekRoma

50 évvel ezelőtt tartották meg az első Roma Világkongresszust

1971. április 8. és 12. között tartották meg az első Roma Világkongresszust Londonban. A kongresszus fontos mérföldkő, mert korábban soha nem tudták egységesen hallatni a hangjukat a világ cigány népcsoportjai. Az esemény szervezője az Egyházak Világtanácsa és India kormánya volt. Csehszlovákia, Finnország, Nagy-Britannia, Németország, Magyarország, Írország, Spanyolország, Jugoszlávia 23 képviselője vett részt a kongresszuson, megfigyelőként jelen voltak az USA, Kanada, Belgium és India képviselői.

A kongresszus résztvevői kijelentették, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik majd. Ekkor fogadták el a roma zászlót is, ami a mennyet és a földet jelképező kék és zöld sávból, valamint a vándorló életmódra utaló vörös kerékből álló jelkép. Himnuszt is választottak a tanácskozáson, ami Jarko Jovanovics – Djelem, djelem című dala lett.

Az 1990-es, a lengyelországi Serockban tartott kongresszuson kiáltották ki április 8-át a cigányság nemzetközi ünnepnapjának, a Nemzetközi Roma Napnak, ami emléket állított a csaknem húsz évvel korábbi, első Roma Világkongresszusnak.

A Nemzetközi Roma Nap alkalmat ad arra, hogy a világ minden részén ünnepeljük a roma emberek hagyományait és történelmét, és elismerjük hozzájárulásukat a világ nemzeteinek kultúrájához és társadalmaihoz. Az emléknap felhívja a figyelmet mindazokra a megpróbáltatásokra, melyeket a romák a múltban elszenvedtek és melyekkel ma is meg kell birkózniuk. Sok roma ma is súlyos diszkrimináció és szegregáció elszenvedője, többek között az oktatásban és a munka világában.