Kultúra

Nemzetközi hírű zenekar frontembere a Közház Teraszon

Ma este egy nemzetközileg is elismert, de itthon is egyre népszerűbb zenekar frontembere ad koncertet a Közház Teraszon. Nóvé Soma, a Middlemist Red zenekar énekese és gitárosa akusztikus programját adja elő a Sörterasz programsorozat keretében.

Soma első zenekara, a Middlemist Red erősen indított. Megalakulásuk után két évvel, 2014-ben megnyerték a Deezer zenei streaming szolgáltató Young Guns című tehetségkutatóját, ahol 182 ország zenekaraival kellett versenyre kelniük. A verseny után megnyíltak előttük a hazai és nemzetközi fesztiválok színpadjai, és kiadták első lemezüket is.

A korai siker után Nóvé Soma több projektbe is belekezdett Mordái néven modern, zenekari népdal feldolgozásokat készített, Samurai Drive címen pedig belekóstolt az elektronikus zenébe is, sok zenei formációban működött közre és végzett produceri munkákat.

Akusztikus koncertjei a legnagyobb fővárosi koncerthelyszíneken is megállják a helyüket, és ma este a Közház Teraszon is meghallgathatják.