KultúraNemzetiségek

„Nemzetiségként élni egy nagyobb közösségben felelősségteljes küldetés” – 5 Nemzet Népzenei Fesztivál 2022 (Galéria)

Idén már negyedik alkalommal rendezték meg Csobánkán az 5 Nemzet Népzenei Fesztivált. A település kulturális sokszínűségét bemutató, a nemzetiségi identitást erősítő rendezvény évről évre új elemekkel bővül. Az elmúlt évben a nemzetiségek gasztronómiáját is megismerhették a látogatók, ez idén sem történt másképp. A roma, a szerb és a szlovák nemzetiségi önkormányzatok bab felhasználásával készítettek saját nemzetiségükre jellemző ételeket, míg a német nemzetiségiek kétféle hagyományos sváb fogással is készültek. A fesztivál látogatói díjmentesen kóstolót kaphattak minden ételből.

Közösen főztek a nemzetiségek

Idén érkeztek először meghívott vendégek a fesztiválra az országhatáron túlról. A vajdasági Moholból a Róna Tamburazenekar, a felvidéki Zétényből pedig a Bazsarózsa Asszonykórus kapott meghívást a rendezvényre. A zétényi delegáció tagjai a főzésben is részt vettek. Toroskáposztát főztek és kóstoltattak a csobánkaiakkal.

Róna Tamburazenekar – Mohol (SRB)
A zétényiek sok finomsággal érkeztek Csobánkára

A két határontúli fellépő után Agatics Krunoszláv (Kićo) zenekara, a Zora lépett színpadra. Tüzes szerb muzsikájukkal a nemzetiségek rotyogó bográcsai mellől is elcsábították a látogatókat, akik közül többen táncra is perdültek.

Agatics Krunoszláv (Kićo)

A közeli Pilisvörösvárról minden évben más német nemzetiségi zenekart lehet meghívni a fesztiválra. Idén a Die Spitzbuben képviselte nagy sikerrel a térség német zenei hagyományait.

Die Spitzbuben

Az 5 Nemzet Népzenei Fesztivál szervezői idén egy friss Kossuth-díjas előadót is meghívtak. Lakatos Mónika, a Romengo együttes tagja az autentikus oláh cigány kultúra hagyományainak továbbélése és átörökítése terén kiemelkedő, az érzelmek gazdag tárházát minden mesterkéltségtől mentesen felvonultató és világszerte sikereket arató előadóművészi munkája elismeréseként érdemelte ki a legmagasabb szintű művészeti elismerést, a Kossuth-díjat.  

Lakatos Mónika (Romengo)

A Romengo koncertje előtt Völgyes József polgármester a színpadon köszönte meg Csobánka nemzetiségi önkormányzatainak a munkáját, a határontúli delegációk képviselőinek, hogy elfogadták a meghívást, és személyesen gratulált Lakatos Mónikának a Kossuth-díjhoz.

Együtt a nemzetiségi önkormányzatok elnökei, Zétény és Mohol képviselői, Lakatos Mónika és Völgyes József polgármester

Szakszon Anna, Zétény alpolgármestere az alábbi sorokkal köszönte meg a meghívást és a csobánkaiak vendégszeretetét:

„Nemzetiségként élni egy nagyobb közösségben felelősségteljes küldetés, hiszen őrizni, ápolni és élővé kell tenni kulturális és a gasztronómiai hagyományokat és szokásokat.
Elengedhetetlen feladat, hogy a hagyományokat tovább adjuk a fiatalabb generációnak. Ehhez járulnak hozzá az ilyen és hasonló rendezvények, ahol saját kultúránkon kívül lehetőség nyílik egymás kultúrájának megismerésére is. Mindez nagyban hozzájárul a nemzetek és nemzetiségek kulturális sokszínűségének erősítéséhez, a közös értékek és hagyományok megjelenítéséhez, nem csak ilyen alkalmakkor, de akár a mindennapjainkban is.”

Romengo

Lakatos Mónika rendkívül népszerű a csobánkai roma közösség körében. A koncert előtt a Kossuth-díjas énekesnő körülbelül húsz perc alatt tudott eljutni a színpadtól a mosdóig, mert minden lépés után megállították egy gratulációra, vagy néhány kedves mondatra a helyiek. A Romengo zenekar autentikus roma muzsikája, színpadi produkciója nem okozott csalódást. Nemzetiségi hovatartozástól függetlenül mindenki nagy érdeklődéssel nézte és hallgatta a színvonalas előadást. Lakatos Mónika a koncert után sem bújt el a helyiek elől. Hosszú időn keresztül együtt énekelt, táncolt, szelfizett a színpad előtt a csobánkaiakkal.

Góbé

A fesztivál utolsó fellépője a Fonogram-díjas Góbé zenekar volt. A népszerű zenekar a baltikumi turnéja után érkezett Csobánkára. Az akusztikus hangszerekkel előadott, kísérletező kedvű „népi pop” zenéjük a fiatalabb generációt célozza, de a tradicionális népdal feldolgozásaik az idősebbek fülében is ismerősen csengtek. Lendületes koncertjükkel, professzionális előadásukkal több új csobánkai rajongót szereztek.

További képek a galériában: