Kultúra

Kell a kert! – Kertbarát kör szerveződik Csobánkán

Várják az érdeklődők jelentkezését kertbarát kör megalakításához. A kör tagjai októbertől havi rendszerességel találkoznak majd a Baross Péter Közösségi Tér és Könyvtár klubépületében. Meghívott szakemberek segítségével beszélnek meg érdekes kérdéseket a kertészkedés témakörében. A kertbarát kör alakuló összejövetele október 12-én 18.00-kor lesz megtartva. Az első alkalommal Siket Gábor kertészmérnök előadását hallgathatják meg.

Jelentkezni lehet az alábbi űrlapon vagy személyesen a közösségi házban.


A kertünkbe kinézve bizony nagyon szomorú látvány fogad engem, és nem csak azért, mert most esik az eső.
Elhanyagolt rózsatövek és gyümölcsfák, zabolázatlan levendula- és gyógynövény bokrok, elszabadult bukszusok és egy hatalmas kupac a kerítés szélén levágott ágakból és fűnyesedékből, amiből ha így marad, így biztos nem lesz komposzt. Ezt már tudom.
Hívtunk már néhányszor kertészt segítségnek, de úgy érzem, hogy nem ez a megoldás. (És nem csak a pénztárcám miatt.)
Kell a kert? Igen, kell a kert! Én is szeretnék egy-egy műveletet magamtól megcsinálni, csak úgy a saját örömömre és szórakozásomra tudva azt, hogy nem ártok, hanem használok. (Most jelenleg inkább ártok.)
Ezért úgy gondoltam, hogy megszervezem a Kell a Kert klubot, mert szeretnék tanulni. És lehet, hogy mások is szívesen tanulnának. Így együtt biztos könnyebb nekilátni.
A klubnapok a Közösségi Házban lesznek minden hónap második szerdáján 18 órakor.
Most október 12-én lesz az első alkalom
Akit érdekel, kérem az alábbi e-mail címre írja meg azokat a témákat is, amelyekről hallani szeretne: profivagy@gmail.com
Első előadónk Siket Gábor okl. kertészmérnök lesz.

Gyertek, mert kell a kert!
Ratter Éva