Bezártak az bölcsödék, óvodák, iskolák. Teljes mértékben a szülők feladatává vált, hogy gyermekeik mindennapjait strukturálják. Ez a feladat még akkor is kihívásokkal teli, ha tavaszodik, és így lehetőségünk van nagy sétákat tenni, bicajozni, rollerezni. Most induló sorozatunkkal ebben a helyzetben igyekszünk segítséget nyújtani. Témák szerint rendezve olyan ötleteket sorakoztatunk fel, melyekkel véleményünk szerint úgy köthető le a gyermekek figyelme, hogy közben bizonyos képességterületeik is fejlődnek.
Elsőként a mesék világába repülünk. Ahogy Csukás István oly sok kedves történetünk szerzője fogalmaz: “Az ősi gesztus, birtokba venni a világot, a gyerekekben változatlanul él. Ebben segít a mese. Ezt a vágyat beteljesíteni.” A mesében minden lehetséges, ilyen formán a gyermek élményt szerez valóságról és képzeletről. A mesében minden vágy teljesülhet, a gyermek olyan szerepeket ölthet magára, amilyeneket csak szeretne, megélheti félelmeit, együtt örülhet a szereplőkkel. Mesehallgatás közben problémamegoldó stratégiákat, erkölcsi normákat sajátít el, ily módon fejlődik érzelmi intelligenciája. Gyarapodik figyelmi kapacitása, tanulja, gyakorolja anyanyelvét. A mesélés minőségi együtt töltött idő lehet szülő és gyermek számára. Ahogy összebújva élik át a mese által nyújtott élményeket egyre szorosabbra és szorosabbra fűzik kapcsolatukat.
Azt gondolom, hogy a mese pozitív hatásait még napestig sorolhatnám. Ehelyett most ismertetem a Játéktár csapata által összegyűjtött “mesetárak” listáját, vagy hogy egy klasszikussal éljek: „Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer a világon egy irtózatos kicsi kert, abban a kicsi kertben volt egy rettenetes nagy kert. Abban a nagy kertben volt egy óriási nagy istálló, abban kilencezer kilencszázkilencvenkilenc jászolkarika volt, amihez a meséket kötötték. Minden egyes karikához kilencezer kilencszázkilencvenkilenc mese volt kötve. Hogy a sorsom arra hajtott engem, bekerültem abba az istállóba, megláttam azt a sok szép mesét kikötözve, kiválasztottam belőle néhányat, mégpedig ezeket:”
Meséskönyv – képes és hangos mesék tárhelye
Mesebázis – különböző népek meséi kategóriák szerint rendezve
Napi mesék – mesék a régi retro meséktől az új Disney mesékig
BOOKR Kids Mesetár – Ingyenesen letölthető alkalmazás több száz magyar és világirodalmi mesekönyvvel
DIA Olvasó – A Petőfi Irodalmi Múzeum ingyenesen letölthető alkalmazása
Mese.tv – gyermekeknek szóló videók válogatása
Egyszervolt.hu – youtube csatorna dalokkal, mesékkel, rajzfilmekkel
Művészek az Otthoni Oktatásért – kötelező olvasmányok kicsiknek és nagyoknak
A WMN magazin mesesorozata – mesék népszerű színészek előadásában
Az Alexandra kiadó mesesorozata – mesék híres emberek által felolvasva
Nyugimese – a Marie Claire magazin mesesorozata
Cigány mesék – a Kecskemétfilm cigány mesék sorozatának alkotásai
Magyar Népmesék – a Kecskemétfilm magyar népmesék sorozatának alkotásai
Lázár Ervin: A hétfejű tündér – a meséket Knausz Imre, a Van Helyed alapítvány munkatársa olvassa fel. (A link egy drive felületre vezet. A “request for access” gombra kattintva a mesélő minden érdeklődőnek hozzáférést biztosít.)
Bábos Mesekuckó – azoknak, akik hiányolják a bábszínház élményét
Dydudu – diafilmek kicsiknek és nagyoknak, hanggal vagy anélkül
Remélem, mindenki talál magának egy kis olvasni vagy nézni valót! A Csobánkai Játéktár csapata nevében:
Itt a vége, fuss el véle!