Közélet

Advent Csobánkán – a harmadik gyertya

Ezúttal két olyan civil szervezet képviselőit kértük fel gyertyagyújtásra, akik már a korábbi években is sokat tettek Csobánkáért. A harmadik gyertyát Benke Katalin, a CSÉKE és Szekeres István, a Vadvirág Nyugdíjas Klub képviseletében gyújtotta meg.

Az ember erős, és képes arra, hogy rossz sorsán változtasson – mondta Benke Katalin, a CSÉKE elnöke, utalva a koronavírus-járvány miatt megváltozott mindennapokra. Rövid videóüzenetében Madách Imre sorainak felidézésével kívánt egészséget és boldog karácsonyt Csobánka minden lakójának.

Sajnos Baróthiné Éva, a Vadvirág Nyugdíjas Klub vezetője nem tudott jelen lenni az eseményen, ezért Szekeres István képviselte a Vadvirág Nyugdíjas Klub tagságát, és az Ő nevükben kívánt boldog karácsonyt minden csobánkainak. Pista bácsi reményét fejezte ki, hogy a következő évben már közösségben ünnepelhetünk, és külön köszönetet mondott az önkormányzatnak a 70 éven felüliek részére biztosított ajándékcsomagért.