Közélet

A Lelki Egészség Világnapja

A Roma Mediátor program keretein belül az első közös összefogás valósult meg. A résztvevők főként a helyi oktatási intézményekbe járó gyerekek és az ott dolgozó szakemberek, valamint a helyi szülők

Többnemzetiségű falunkban közösségépítő és egyben figyelemfelhívó összefogásban mutatjuk meg szemléletünket és hitvallásunkat, miszerint a lelki egészség az egyik legfontosabb az életünkben.

Ebből az alkalomból, nézzétek a lelkes képeket, üzeneteket.


1992 óta október 10-e a lelki egészség világnapjaként számon tartott. Az elmúlt években világszerte ismertté vált a nap, amellyel többek között a lelki zavarok megelőzésére, a mentális betegségekkel küzdők megfelelő kezelésére és életminőségük javítására igyekeznek felhívni a figyelmet. A Lelki Egészség Világszövetsége 1948-ban kezdte meg működését, és hozzá kapcsolható a világnap kihirdetése is.