HírekÖnkormányzat

Kitüntető címeket adományozott a képviselő-testület

Június 24-i ülésén tárgyalta Csobánka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a települési kitüntető címekre beérkezett javaslatokat. A zárt ülés keretében lefolytatott tárgyaláson egy díszpolgári címet és egy Csobánkáért díjat adományoztak.

A bejelentés videón:

Díszpolgári címet ítéltek oda az idén elhunyt Török Istvánnak, Csobánka egykori polgármesterének.

Ezt egy februári rendeletmódosítás tette lehetővé, ami alapján posztumusz is lehet díszpolgári címet adományozni.
Török István 1946-ban született, családja a második világháború utáni csehszlovák-magyar lakosságcsere-program keretében költözött Csobánkára. Az egyetem elvégzése után mérnökként dolgozott, a munkája mellett számos társadalmi funkciót is betöltött. A rendszerváltás után egyre aktívabb szerepet vállalt községünk életében. 1990-től választott önkormányzati képviselő, majd a Pénzügyi Bizottság elnöke lett. 1994-től alpolgármesterként, majd 1998-tól 2010-ig, három cikluson át polgármesterként szolgálta községünket. Sok nagyon fontos és kevésbé látványos fejlesztés, beruházás valósult meg polgármestersége ideje alatt. A polgármesteri munkáját hivatásnak tekintette, szívvel-lélekkel a falut szolgálta.

Csobánkáért díjban részesíti a testület Baróthi Györgynét

Baróthi Györgyné, született Tolvaj Éva immár 15 éve vezeti a csobánkai Vadvirág Nyugdíjas Klubot. Éva néni 27 éve csatlakozott a szervezethez, aminek később vezetője lett és már 15 éve az ő irányításával működik.  Vezetői időszaka alatt a Vadvirág Nyugdíjas Klub a település közösségi életének egyik meghatározó csoportja lett. Még ma is fáradhatatlanul szervezi, koordinálja a csobánkai nyugdíjasok közösségét.


A díjakat augusztus 20-án adják át. A posztumusz díszpolgári címet Török István családtagjai vehetik majd át.