Hírek

Ismét tesztelték a hivatal dolgozóit

A falu vezetése fontosnak érzi, hogy a község közfeladatot ellátó alkalmazottjai biztonságos körülmények között végezhessék munkájukat, és ne jelentsenek veszélyt az ügyfelekre sem, ezért már második alkalommal tesztelték a polgármesteri hivatal, a falugondnokság és a közösségi ház összes munkatársát koronavírus gyorstesztekkel. Ezúttal úgynevezett szerológiai gyorsteszteket végeztek, ami a vérmintából képes kimutatni a korábbi koronavírus-fertőzés miatt termelődő antitesteket, és természetesen a folyamatban lévő fertőzést is.

A tesztek eredményeiből kiderült, hogy a hivatal dolgozói közül jelenleg senki sem fertőzött koronavírussal

és antitesteket sem mutattak ki egyetlen dolgozó mintájából sem.

A teszteléshez nyújtott segítségért a hivatal munkatársai köszönetet mondtak Horváth Magdolna és Melcher Szilvia csobánkai lakosoknak.

Legutóbb két hete számoltunk be hasonló tesztelésről, aminek szintén minden eredménye negatív lett.