Hírek

Honvédségi táborok Csobánkán

Még lehet jelentkezni a Magyar Honvédség által szervezett táborokba, amit a csobánkai bázison tartanak meg. A július végén, augusztus elején induló turnusokba 15-18 éves fiatalok jelentkezését várják. Az alábbi táborok közül lehet még választani:

A „Harcos” tábor egy fizikai kihívásokkal teli, de ugyanakkor élményszerű 5 napos programsorozat, ahol a résztvevők játékosan, csapatban, tapasztalt katonáktól tanulhatnak olyan túlélési, egészségügyi, és önvédelmi technikákat, amelyeket a mindennapi életben is hasznosíthatnak. A katonás napirend szerinti változatos programok során a cél a táborozók egyéni fejlődése, a csoporton belüli összetartozás erősítése közös élményeken keresztül, legyen szó akár paintball lövészetről, éjjeli „őrszolgálatról”, akadálypálya versenyről, vagy erdei menetgyakorlatról.

Az augusztus 1-én kezdődő táborba még lehet jelentkezni a honvedelmitabor.hu oldalon.

A hagyományőrző tábor célja, hogy a gyerekek olyan szabadidős programmal találkozzanak, ahol pozitív élményeket szerezhetnek, jól érzik magukat, összekovácsolódhatnak társaikkal, és a közösen eltöltött idő alatt pozitív kép alakul ki bennük a honvédelem ügyéhez. A gyerekek mind ezek mellett rendet, fegyelmet, szabálykövetést és tiszteletet tanulnak, a napirendi programok során. A tábori élet mindennapjainak kialakításakor fontos a természetben eltöltött idő és a sport.
A hagyományőrző táborban a fiatalok elméleti alapozást követően a gyakorlatban is megismerhetik elődeink katonai hagyományait, hagyományőrző egyesületek bevonásával. Jellemzően egy-egy korszakra specializáltan, de a lovasíjászat kialakulásától egészen a modern hadviselésig áttekintő ismereteket szerezhetnek.

A július 25-én kezdődő táborba még lehet jelentkezni a honvedelmitabor.hu oldalon.