Hírek

Csobánkán is energiatakarékossági intézkedéseket jelentettek be

Novembertől Csobánka is csökkenti az önkormányzati intézmények, hivatalok energiafogyasztását, amitől jelentős költségmegtakarítást remélnek az önkormányzatnál. Bezár a fűtési szezonra a közösségi ház és a nemzetiségek háza, nem lesz idén karácsonyi díszkivilágítás és rövidebb ideig lesz nyitva polgármesteri hivatal. Az óvoda meghosszabbítja téli szünetet és indokolt esetben átmeneti csoportösszevonásokra is sor kerülhet. Vizsgálják a közvilágítás üzemidejének csökkentési lehetőségeit is, de erről még egyelőre nem született döntés.

2022. július 4-én az önkormányzatok kikerültek a rezsicsökkentés hatálya alól. Az energiaárak drasztikus emelkedése szükségessé tette az önkormányzatok számára, hogy a megnövekedett működési költségeik csökkentésére megfelelő módszereket találjanak. A téli időszakra való felkészülés már Csobánka önkormányzatánál is hónapok óta tart. Megtörtént az önkormányzati ingatlanok kapcsán a felmerülő költségek előzetes kalkulációja.

Október 5-én megjelent egy kormányhatározat, miszerint a kormány és az önkormányzatok között egyedi egyeztetések folytatandóak az önkormányzatok energia-áremelkedés okán megnövekedett működési költségeivel kapcsolatban. A kormány miniszteri biztost is jelölt ki a feladat koordinálására Balla György személyében.

Az egyedi egyeztetéseknek ki kell terjednie arra, hogy az adott önkormányzat milyen intézkedéseket tesz a megnövekedett működési költségek fedezetének biztosítása, illetve a kiadások csökkentése érdekében. A kormányhatározat megjelöli még az egyeztetések témájának az önkormányzati tartalékok felhasználásának ütemezését, valamint az önkormányzati vagyon értékesítésének lehetőségét is megemlíti.

Csobánka Község Önkormányzatának legfontosabb szempontja, hogy a település a következő időszakban ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy ne legyen képes kifizetni az energiahasználati díjakat.

Völgyes József polgármester a kormányhatározat megjelenése után egyeztetést tartott a település által fenntartott intézményeinek képviselőivel. Az egyeztetésen megfogalmazott javaslatokat a pénzügyi bizottság és képviselő-testület tárgyalta az október 13-án megtartott rendkívüli üléseken. A végső döntést kimondó képviselő-testület az alábbi intézkedéseket szavazta meg:

Borostyán természetvédő Óvoda

A csoportszobákban biztosítani kell a 22 C°-os hőmérsékletet, mivel ez előírás. Az intézmény működési rendjét hozzáigazítják az iskolához. Nem lesz őszi szünet, a téli szünet hosszabb lesz: december 21.-január 8. között lesz zárva az óvoda.

Az óvodai csoportszobák kihasználtságát optimalizálják. Ha kevés gyerek van jelen egy csoportban, akkor csoportösszevonásokat végeznek a nevelési törvényben meghatározott maximális létszám figyelembevételével.

Baross Péter Közösségi Tér és Könyvtár

November 6-tól a főépület temperáló fűtés (5 C°) biztosítása mellett lezárásra kerül. A közösségi tér és a könyvtár dolgozói a kevesebb költségből üzemeltethető klubház épületében végzik a munkájukat.

A kisebb létszámmal és területigénnyel is megtartható események és rendszeres foglalkozások szintén a klubházba költöznek. A könyvtári kölcsönzés nem áll le. A pandémia idején megismert módon, online vagy telefonos egyeztetés utáni biztosítják a személyes átvételt.

Polgármesteri hivatal

A fűtési időszakban módosul a hivatal működési rendje. Hétfőtől szerdáig nem lesz változás, csütörtökön 12.00-ig lesz nyitva, pénteken pedig egész nap zárva lesz a hivatal. Csütörtök 12.00-től a következő hétfő reggelig nem lesz fűtés az épületben. A hivatali dolgozók a fűtés nélküli időszakban home office-ban végzik a munkájukat. A főépítész pénteki fogadóórája átkerül egy másik időpontra. A közterület-felügyelő munkarendje változatlan marad.

Nemzetiségek Háza

Az épület november 10-től temperáló fűtés nélkül lezárásra kerül. Az itt zajlott, kisebb létszámú események megrendezésére lehetőséget lesz a közösségi tér klubházában.

Közterületek, önkormányzati ingatlanok

Az idei évben nem lesz díszkivilágítás, a főtér adventi dekorációjához szükséges megvilágítást napelemes rendszer segítségével kell megoldani. Szükség esetén meg kell vizsgálni a közvilágítás üzemidejének csökkentési lehetőségeit.

A sportpálya öltözőépülete a Csobánka SE utolsó hazai mérkőzése után temperáló fűtés nélkül lezárásra kerül.

A településgondnokság melegedőjeként szolgáló főtéri épületben a meglévő fűtési rendszer optimalizálását kell elvégezni. A szabadtéren dolgozó munkatársak részére a melegedő helyiséget mindenképpen biztosítani kell.

A tanoda főtéri épületét használó, és annak közüzemi számláit fizető Csodaműhely Egyesület figyelmét az önkormányzat felhívja a megemelkedett energiaárakra.

Helytörténeti Gyűjtemény

Az önkormányzat nem tudja vállalni az elkövetkező fűtési szezonban a Csobánkai Értékőrző és Községszépítő Egyesület által működtetett helytörténeti gyűjtemény épületének fűtési költségét. A gyűjtemény a következő hónapokban zárva lesz, ha az egyesület sem tudja felvállalni a megnövekedett fűtési költségeket.

Pénzügyi bizottság, képviselő-testület

A pénzügyi bizottság és a képviselő testület ülései a polgármesteri hivatal tanácstermében vagy a közösségi tér klubépületében lesznek megtartva. A pénzügyi bizottság rendes ülései a hónap utolsó hétfőjén, a képviselő-testület ülései a hónap utolsó szerdáján 17 órai kezdettel lesznek megtartva.

Védőnői Szolgálat, Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat

Az Egészségház épületében található önkormányzati bérlemények energiamegtakarítási lehetőségei kapcsán folynak az egyeztetések a bérbeadó Fedémes Patika Bt.-vel, valamint a védőnővel és Gyermekjóléti és Családsegítő szolgálat munkatársaival.

A testület ülésén, a napirendi pont tárgyalása előtt a polgármester nyomatékosította, hogy az előterjesztésben szereplő intézkedések csak a legelső lépések. Ezek csak azt a célt szolgálják, hogy a viharos gyorsasággal emelkedő árak miatti terhek hatását mérsékeljék. A következő időszakban is az önkormányzatra háruló jelentős plusz terhekre számít, de reménykedik a nemzetközi helyzet és az energiaárak normalizálódásában. Számít a kisebb önkormányzatok számára biztosított kormányzati kompenzációra is, mert anélkül nagyon nehéz lesz túlélni ezt az időszakot.