HírekKultúra

A közösségi házban lesz megtartva a Falunap

A csobánkai Falunap, minden éveben a helyi produkciókról szól. Ez a hagyomány idén sem törik meg, ezúttal hat csobánkai kötődésű műsorszámot tekinthetnek meg az érdeklődők a 15 órakor kezdődő, 22 óráig tartó programban.

Sajnos az időjárás nem volt kegyes, ezért a rendezvény a közösségi házban lesz megtartva.

A színpadi produkciók a díszteremben lesznek láthatóak, a tornateremben helyi kézművesekkel, termelőkkel, civil szervezetekkel, nemzetiségi önkormányzatokkal találkozhatnak, valamint és az óvoda által szervezett kézműves foglalkozáson vehetnek részt. A könyvtár nyílt napot tart ezen a napon.

A Kevély Kincse is jelen lesz a rendezvényen. Fürjtojás krém kóstólóval lepik meg a látogatókat.

Program:

15.00 Walter és Wilma újra száguld, avagy a cirkuszolás folytatódik – a csobánkai Bum Banda gyeremekműsora

Walter és Wilma, ahogy Csobánkán ismerik őket: Reitter Zsolt és Pintér Zsófi, Bum Banda névre keresztelt társulata gyermekműsorokkal járja az országot. Csobánkán is többször láthatták őket, de már lassan egy éve nem léptek fel a faluban. Ezúttal a Falunap színpadán száguldanak.

15:30 A csobánkai Vadvirág Nyugdíjas Klub műsora

A Vadvirág Nyugdíjas Klub Csobánka talán legaktívabb önszerveződő csoportja, tagjai a helyi kulturális élet fontos szereplői. A közösségi házban tartott heti rendszerességű összejöveteleiken énekelnek, táncolnak, műsorokat tanulnak be, de marad idő a baráti beszélgetésekre is. Gyakran szerveznek kirándulásokat, a helyi közélet minden eseményén képviseltetik magukat és képviselik Csobánkát az országos nyugdíjas szervezetek eseményein. Két tagjuk is kiérdemelte már a Csobánkáért-díjat, az egyik a vezetőjük: Baróthiné Tolvaj Éva

15.45 Szántó Lajos szájharmonikás előadása

Egy igazi örökifjú lép színpadra a Falunapon, aki jókedvével, nyitottságával, pozitív energiákkal teli személyiségével és persze a szájharmonikájával gyakran felvidítja a csobánkaiakat.

16.00 Toldi Zoltán „Füles” és zenekara

Toldi Zoltán -vagy ahogy a legtöbben ismerik: Füles- azon kevesek közé tartozik, akik még ismerik és el is tudják játszani a tradicionális csobánkai roma népzenét. Füles a település rendezvényein gyakran szerepelt már roma-pop produkciójával, de ez úttal otthon hagyja a szintijét és zenekarával előadnak néhány tradicionális csobánkai roma népdalt.

17.30 A ViGaD együttes koncertje

A ViGaD csobánkai kötődése nem annyira egyértelmű, de annál mélyebb. Az egyik alapító tag, Eredics Vince ükapja, Dimitrije Milošević volt egykor a csobánkai szerb templom pópája. Egyik nagymamája egy csobánkai sváb családba született, édesapja és nagybátyja pedig a Kossuth-díjas Vujicsics együttes alapítói: Eredics Gábor és Eredics Kálmán. A ViGaD együttest három fiatal népzenész hívta életre. Nevük az alapító tagok keresztneveinek kezdőbetűiből álló mozaikszó, Vince, Gáspár és Dániel. A Csőke Dávid hegedűs szólistával kvartetté bővülő formáció a délszláv népzene dallamait szólaltatja meg.
A Falunapon Csobánka Község Szerb Nemzetiségi Önkormányzatának köszönhetően adnak koncertet.

18.30 Pocsai Kriszta-Schneider Zoltán Duó

Csobánkán él a hazai jazz élet egyik legkiválóbb énekesnője: Pocsai Kriszta. Kriszta a jazz mellett a funk és neo soul stílusokban is otthonosan mozog, magabiztosan kalandozik a különféle zenei műfajok világában, koncertjei mindig rendkívüli élményt jelentenek a közönség számára. Többször, többféle formációban is fellépett már Csobánkán, de idén most énekel először hazai pályán. Ezúttal duóban, Schneider Zoltán gitárossal lép színpadra.

20.00-22.00 Retro Disco

Csobánka Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata már nagyon régen szerette volna egy igazi mulattsággal meglepni a falu lakosságát. Talán nincs is ideálisabb alkalom ennek a kívánságnak a teljesülésére, mint a Falunap záróeseménye. A zenét ezúttal DJ BassBot keveri.