Hírek

A csobánkai közterületeken is kötelező maszkot használni

A koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt március 8-tól szigorú korlátozásokat vezetett be Magyarország kormánya. Érvényben maradtak az eddigi korlátozások, és néhány, a csobánkai mindennapokat is érintő új szabályt is bevezettek.Talán a legfontosabb változás Csobánkán a maszkviseléssel kapcsolatos. Eddig csak a 10 000 fő feletti településeken volt kötelező a köztéri maszkhasználat, de most már ez kiterjed az ország összes lakott területére, valamint rendeletben korlátozzák a nem közös háztartásban élők közötti távolságtartást is:

  • A közterületen, illetve a nyilvános helyen mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.
  • A települések belterületén az épületeket elhagyva az utcán, közterületen (néhány kivétellel) mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

Engedélyezett a távolságtartási szabály betartásával az egyedül végzett sporttevékenység, ilyen esetben a maszk használata sem kötelező.

Az új szabályok elrendelik bizonyos üzletek bezárását is, de a csobánkai üzletekre ez nem vonatkozik, mert élelmiszert, gyógyszert vagy dohányárut árusítanak. A rendelet megengedi mindhárom üzlettípus március 8. utáni nyitva tartását.

Be kellett zárnia az óvodáknak és az általános iskoláknak. Mindkét intézmény biztosít ügyeletet, de azt igényelni kell. Az iskolák online oktatásra térnek át.

Március 22-ig szünetel a személyes ügyintézés a polgármesteri hivatalban. Ebben az időszakban csak telefonos vagy elektronikus ügyintézésre van lehetőség, kivéve a sürgős anyakönyvi ügyeket (pl. haláleset), de ebben az esetben is előzetes telefonos időpont-egyeztetés szükséges a 06-30/332-6710-es számon.