HírekKözélet

Civil Díj 2022 – A Csodaműhely nyerte el a legjobb helyi kezdeményezés díját

Ritkán hallunk róla, hogy a jó ügyeket támogató, számtalan ember és közösség életében változást hozó civil kezdeményezések valamilyen elismerésben részesülnének. A NIOK Alapítvány ezen szeretne változtatni az immár hetedik éve megszervezett Civil Díjjal, amelynek célja, hogy pozitív visszajelzést, elismerést nyújtson a civileknek, és a nagyközönség számára is láthatóvá tegye a kimagasló kezdeményezéseket.

Az idei Civil Díjon kilenc olyan civil kezdeményezés kapott díjat, amelyek a tavalyi évben fontos társadalmi ügyek mellett álltak ki, sokak életében hoztak áttörő változást és értékteremtő közösségeket építettek.

Legjobb helyi kezdeményezés díját a csobánkai Csodaműhely Egyesület: Egykörben Esélyteremtő programja nyerte el.

A csobánkai egyesület roma és/vagy hátrányos helyzetű családok számára szervez oktatási és képzési programokat, melyek különböző életszakaszokban nyújtanak támogatást, miközben egyre mélyebb részvételi lehetőséget biztosítanak számukra, erősítve ezzel saját sorsuk irányításának lehetőségét.

Donáth Anna Róza, a Csodaműhely kommunikációs koordinátora szerint a zsűri azt díjazta, hogy fennállásuk óta kiemelt figyelmet fordítanak a részvételiségre, hogy programjaik ne a helyi roma és vagy/hátrányos helyzetű közösség nélkül, hanem pont az ő igényeikre építkezve, az ő aktív részvételükkel valósuljanak meg.

Gratulálunk a rangos elismeréshez, és a Csodaműhely Egyesület eddig végzett színvonalas munkájához!

A többi díjazottról a civildij.hu oldalon tájékozódhatnak.