1946. március 15-én 1239 ember indult el az ismeretlenbe Csobánkáról, a település akkori lakosságának mintegy 70%-a. Aznap kezdődött meg Csobánkán a németajkú lakosság, a svábok kitelepítése. A 75. évfordulóra készült megemlékező sorozatunkban megszólaltatunk néhány egykori csobánkai lakost, akik tizenéves fejjel élték át a kitelepítést. Az első megszólalónk Németh Ferenc Wertheimből, aki 1936-ban született Csobánkán. (a szerk.)
Telefonon beszéltünk Németh Ferenccel, akit 1946-ban telepítettek ki Csobánkáról Wertheimbe. Távoli, a szomorúság homályába vesző, fájó emlékek törnek elő.
Feri bácsi sajnálja, hogy ott, ahol ő lakik, már alig vannak magyarok, talán hárman-négyen maradtak csak. Jó lenne magyarul szólni, de nincs kivel gyakorolni a nyelvet. Az út, a régmúlt rengeteg nehézsége már mélyen van, de ahogy beszélgetünk, a régi barátok, szomszédok, ismerősök elő-előkerülnek. Leikepék, Jurákék, Takács Lonci, Kupka Klári, Wéber Feri. Feri bácsi említi Marlock Róza nénit és Brunner Dezsőt, ők már kilencvenen is túl vannak.
Kérdezünk tovább, kutatjuk a régi világot, szeretnénk feleleveníteni a 40-es évek Csobánkáját. Szóba kerül Szilva Csöpi, Stollár Karcsi, aki idén lesz 80 éves, Horváth Josi bácsi pedig már 82. Emlékszik még Melcher Károlyra, Lukács Pityura, Uitz nénire, aki már régen elment. Szikora Pista, Szvinyuk Tamás, aki nem is oly rég távozott el.
Csak sorolja és sorolja Feri bácsi a neveket. „Én is lassan öreg leszek, vagy ki tudja, tán öreg is vagyok. Nemsokára 85 leszek, az már nem semmi. De hát mit lehet csinálni. A lábaim sem úgy működnek már…”
Nagyon vágyna Csobánkára, hiszen ez a szülőhazája. Szomorkás utazás lesz, az utolsó testvérei, Irén és Melcherné Magdus is meghaltak már.
Talán harmincszor is járt Csobánkán a kitelepítés óta, legutóbb olyan hat éve. Jönne még, ha lehetne, nagyon várja, hogy lehessen utazni. Szeretné még egyszer látni a kis faluját.
Németh Ferencet a fia, Wolfgang segítségével értük el. Feri bácsi mellett Ő is készségesen válaszolt néhány kérdésünkre:
„Édesapámék háza az Erzsébet utcában volt, a Tótsaroknál. A szüleim csak nagyon keveset meséltek a származásukról, szinte semmit sem tudok erről. A nővéremnek és nekem nincs is semmi kapcsolatunk Csobánkához. Fiatal koromban, azt hiszem talán 1972-ben, voltam egyszer Csobánkán. Az akkori falut nem lehet összehasonlítani a maival. Édesapám 1965 és 2000 között legalább huszonötször tért vissza a szülőfalujába. Azóta sajnos meghaltak az ott élő nővérei, és egészségi okok miatt sem tudna már utazni.”