Kultúra

Urbán Erika: Édesanyámnak (Boni emlékére)

A buszajtók fülsiketítő csattanással nyíltak, beengedve a tavasz friss illatát. A kamaszok lendületével ugrott le a 16 év körüli srác a lépcsőn, azon törte a fejét, hogy milyen jó csaj a Zsófi, akivel az egész délutánt együtt töltötte. „Beszélnem kellene vele, de hogyan mondjam meg neki, hogy bejön nekem.” A hosszabb úton, a mező felé indult haza, hogy legyen ideje gondolkodni. A Napot már félig eltakarták a hegyek, a madarak csivitelésén kívül semmi sem hallatszott.

Ugyanaz a kérdés ismétlődött „Mit mondjak Zsófinak…és mi van, ha kinevet?” gondolta némi keserűséggel. Már látszottak az utca elején levő házak, de nem jutott semmi megoldás az eszébe, amikor nyöszörgő hangot hallott a közelében levő bokorból. Már látta is a vöröses szőrgombócot, ahogyan a lábát próbálja kiszabadítani a szúrós ágak közül. A színe miatt azt hitte macska, de amikor közelebb ért hozzá, látta, hogy egy apró kölyökkutya küzd az ágakkal. „Hogyan lehet egy kutya ilyen vörös?” ez volt az első gondolata, majd felemelte a rémült állatot. „Hát te hogy kerültél ide és mi a fenét csináljak most veled?” Kérdezte hangosan az apró jószágtól. Az mit sem értve boldogan nyalogatni kezdte az arcát. „Mit csináljak?! Haza nem vihetlek, mert anya azt mondta nálunk többet nem lesz kutya. Tudod két éve volt egy ilyen, mint te, de kiszaladt az utcára mert meglátta a szomszéd macskáját, a motoros későn vette észre őt. Anya nagyon szerette Bonit, hetek múlva is emlegette, hogy miért nem figyelt jobban, amikor kinyitott a kaput. Na, azóta kutya szóba se jöhet!” A fiú a kutyát szorosan átölelve belépett a házuk udvarán, látta, hogy az apja az autóval – biztos lustaságból – nem állt be a garázsba. „Szerencsénk van kisvörös, mehetsz ma éjszakára a garázsba, holnap keresünk valakit neked. Lehet, hogy Zsófinak kellene adnom?!” A garázsban levő rongyokból kényelmes fekhelyet készített neki. „Ne félj kishaver mindjárt hozok valami kaját neked” A kölyök, mintha értette volna vagy csak nagyon fáradt volt, mert befészkelte magát a neki készített helyre. A konyhába lépve a fiú látta, hogy a szülei már vacsoráztak, hallotta a hangjukat a nappaliban. Kiabálva beköszönt nekik, majd anyja kérdésére, hogy „nem jössz be kisfiam” gyorsan azt mondta, „nem mert sürgős dolgom van”. Anyja méltatlankodását hallva, apja békítően mondta „kamasz, hagyd már, biztosan valami lány ügy.” A pulton még volt húsos tészta „szerintem ez jó lesz neki, de mibe rakjam, hogy ne vegyék észre?” morfondírozott magában. Miután mindent összeszedett, étel, víz, tálak, kiment és megetette a farkaséhes kiskutyát, aki boldog farkcsóválással igyekezett minél többször összenyalni őt. A házba óvatosan nyitott be és lábujjhegyen felment a szobájába. „Először is felteszem a netre, hátha kell valakinek vagy keresik.” A képet, amit a kutyáról készített, mellékelte a szöveghez.

Másnap reggel gyorsan összeszedte magát, meglepetten látta, hogy öten jelentkeztek a kutyáért. „Pfú, ez jó!!”- gondolta és lerohant a lépcsőn. Az autó már nem volt az udvaron, apja korán elment dolgozni. Kutakodni kezdett a konyhában, valami ennivalóért, amit kivihet a garázsba. Anyja nem volt sehol, de az előszobában meghallotta a hangját, ahogy a teraszon valakivel beszél. „Komolyan, nem hiszem el, hogyan lehet ennyit telefonálni kora reggel! Anyaaaa… ki kellene mennem a garázsba, fejezd már be! Könyörgöm!” Kinézett az ablakon, anyja háttal ült a kinti széken, de nem volt nála a telefon. Akkor látta meg a vörös szőrmókot az ölében, akihez folyamatosan gügyögött. Kinyitotta az ajtót és kiszólt „Szia anya!” Az asszony felé fordult, felemelte a kölyköt és boldogan mondta. „Nézd mit találtam az udvarban, fel sem fogom hogyan jöhetett be! Olyan boldog vagyok!” A fiú ránézett és csak a szemén látszott, hogy mosolyog, miközben azt mondta. „Aranyos, de elég ronda színe van. Na mindegy anya, nekem sietnem kell!” Az anyja ezt nem hallotta, csak mondogatta neki, hogy „olyan gyönyörű vagy”, miközben a kiskutya lustán ásított egyet. A fiú kettesével szedte a lépcsőket felfelé és azt gondolta, „ma megmondom Zsófinak, hogy járni akarok vele, mert nagyon jó csaj!”

A szerző csobánkai lakos, családszociológus,
pszichopedagógus, mediátor.