Idén október 4. és 10. között került megrendezésre az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat. Az eseményhez ebben az évben a csobánkai könyvtár is csatlakozott két programmal, a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár szervezésében.
Október 5-én, kedden délelőtt a csobánkai iskola 5. osztályos diákjai vehettek részt egy rendhagyó történelemórán, ahol a Héttorony Hangászok zenekar irányításával megismerkedhettek a régmúlt idők hangszereivel, dalaival, de az interaktív foglalkozás során a gyerekek kipróbálhatták a 16-17. század fegyvereit, viseletét, használati tárgyait is.
Börzsei Márta fotói
Október 8-án, pénteken, 17 órai kezdettel pedig az Ákom-Bákom Bábcsoport „Az aranyszóló pintyőke” című zenés bábjátékára került sor a Baross Péter Közösségi Tér és Könyvtár nagytermében. A Benedek Elek meséjét feldolgozó bábelőadás teltházas rendezvény volt. Ezúton is szeretnénk megköszönni a csobánkai óvoda, az iskola és a Játéktár közreműködését a program népszerűsítésében.