KultúraSport

Budapest-Bamako 2020 – csobánkai versenyzők élménybeszámolója május 7-én

A magyar szervezésű Budapest-Bamako Rally – amit fapados Dakarnak is neveznek – a világ leghosszabb autós túrája. Tíz országon keresztül közel 9000 km-t tesznek meg a résztvevők, az út jelentős része Afrikán keresztül vezet, a cél Sierra Leone.

A túrát először 2005-ben rendezték meg az első évben 42 csapat részvételével. A verseny évről évre egyre népszerűbb lett. 2020-ban már közel 700 csapat evezett.

A 2020-as versenyen részt vett két csobánkai fiatalember is. Kati Péter és Sztankó László, kiegészülve Tompa Csabával az „Ozorai Pipo” elnevezésű csapattal teljesítette a túrát.

Május 7-én, a 17.00-kor kezdődő, vetítéssel egybekötött élménybeszámolón a Marokkóban, Mauritániában, Szenegálban, Guineában, Sirrra Leoneban átélt kalandjairól mesélnek a csapat tagjai a közösségi házban.

Az esemény a Csobánkai Értékőrző és Községszépítő Egyesület és a Baross Péter Közösségi Tér és Könyvtár közös szervezésében valósul meg.