KözéletÖnkormányzat

Együtt, egy irányba haladva, a faluért

Fordulóhoz érkeztünk mindannyian. Nagyot fordult velünk a világ az elmúlt hónapokban. Mindannyian járványszakértők lettünk, a családi ebédnél olyan témákról beszélünk, amiről korábban nem is hallottunk. Annál a családi asztalnál, ahol sajnos néhány szék üresen állhat. Akár azért, mert a lezárások miatt most türelemmel kell várnunk a következő találkozást. Esetleg azért, mert a vírus miatt sajnos már nem mindenki ülhet a családja körében.

Ebben az igen összetett helyzetben kértem meg Völgyes Józsefet, Csobánka polgármesterét, hogy meséljen az elmúlt egy évről. A falu vezetése is fordulóhoz érkezett, eltelt egy év a választások óta, hamarosan pedig a nehéz emlékű 2020 is lezárul már. A választási program tele volt jól hangzó és fontos célokkal, kíváncsian vártam hát a beszélgetést, hogy ezekről is kérdezhessek.

Hogyan is értékeljük ezt az évet? Elsőként a nézőpontot érdemes a helyére tenni, hogy mihez képest is nézzük. Polgármester úr úgy látja, hogy voltak pozitív, kiemelkedő változások, ám összességében kevesebbet sikerült haladni, mint szerette volna. A polgármester munkája szorosan összefügg a hivatal napi munkájával is, ezért az átadás-átvétel első lépéseként az volt a legfontosabb, hogy a hivatal működése stabil maradjon.

Az indulás nem feltétlenül optimális körülmények között zajlott. A pálya meredek és kanyargós volt, néhány váratlan fordulóval, de végül sikerült beérni a célba. Határidőre megtörtént az alakuló ülés, felállt az új testület. Az októberi választást követő folyamatok az év végére stabilizálódni látszottak. Január-februárban már örömmel tapasztalták, hogy a hivatalba betérő ügyfelek egyre nagyobb arányban távoznak mosolyogva. Úgy látják, tavasz közepére már jelentősen javult a hivatallal kapcsolatos negatív lakossági vélemény. Ez volt az új csapat egyik fő célkitűzése. Olyan mentalitással vinni a falu ügyét, ami lehetővé teszi a rendezett működést és a fejlődést.

Ebbe az új lendületbe jött két váratlan esemény, amik alaposan szétzilálták az induló és egyre jobban haladó folyamatokat.

A koronavírus márciusi megjelenésével lényegében leállt az élet.

Szerencsére sikerült gyorsan reagálni a helyzetre. Megszervezték az idősek, rászorulók segítését, a nehéz körülmények között élőkkel való telefonos kapcsolattartást, és a parkolóhelyek kordonnal való lezárását is. A korlátozások, a lezárások nagyban megnehezítették az ügyfelekkel való kapcsolattartást, a szervezeti és a települési szintű fejlődést is. A testület online működött tovább. Így azonban nem lehetett olyan eredményes munkát végezni, mint szerették volna. A lassabb helyzetet kihasználva több figyelem jutott a következő évre tervezett változások előkészítésére.

A másik jelentős, a falu életére hatással lévő ügy az Ady utcai támfal leomlása.

Ez sokkal több volt, mint egy egyszerű szakadás az aszfalton. Az omlás során lezuhant autó érzékeny pontot érintett. Alatta fut a Pilisi-medence vízellátását biztosító főnyomócső. Ha ez megsérült volna, az több utcányi házat elmosott volna, így azonnali hatállyal lépni kellett.

A nagy kihívások közepette az új testület igen hamar összekovácsolódott. Hasonlóan gondolkodó, hasonló célokért dolgozó, motivált közösség. Független, gondolkodó emberek, akikkel lehet érdemben tárgyalni, vitatkozni. Mindenki máshonnan jön, máshonnan indul, a cél azonban közös. Ezt mutatja az is, hogy a képviselő-testületi szavazásoknál általában egyhangú a döntés. Amikor valaki tartózkodik, vagy nemmel szavaz, ott ő általában érintett az ügyben, vagy nem úgy látta, hogy ez a helyes döntés. Olyan nem volt, amikor ennél rosszabb arányban szavaztak. Gondolkodnak, együtt dolgoznak, előkészítik a döntéseket, hogy a szavazásnál már egyetértés legyen.

Ez az összhang segített például a támfalomlás ügyénél. Rengeteg munka és utánajárás volt, mire összeállt minden. Így sikerült egy biztonsággal bejárható úton végigmenni, ami jól sikerült, biztonságos lett a végeredmény, és a tervezettnél három hónappal hamarabb tudtak pontot tenni a probléma végére. Ehhez hasonló jellegű feladat a Nádas utcai híd javítása. Itt külön köszönet illeti mindazokat a helyi és nem helyi lakosokat, akik társadalmi munkában segítettek az ideiglenes helyreállításban. A teljes felújítás előkészítő munkái már folyamatban vannak, a munkálatok befejezésére a szerződés 2021. március 31-ig szól.

Ezek mellett sok más feladat is előtérbe került, ami azonnali beavatkozást igényelt. A beszélgetésünk során polgármester úr több mint két órán át sorolta azt a rengeteg kisebb-nagyobb ügyet, amit megoldottak ebben az egy évben, vagy megnyugtatóan irányba állítottak a későbbi megvalósulás felé.

Az idei év egyik nagy lépése a falu 5 éves gazdasági programjának elkészítése volt. Ez nagyban segíti az előremutató folyamatok kialakítását. Apró lépésekkel, de folyamatos munkával igyekeznek alakítani a lakossági információs csatornákat. Jelentős cél továbbá a kommunikációs csatornák hatékonyabbá, gördülékenyebbé tétele. Fontos mérföldkő volt a Csobánkai Hírlevél megújulása. Ebben polgármester úr külön köszöni Szatmári Zsolt, a Baross Péter Közösségi Tér és Könyvtár vezetőjének odaadó munkáját.

Jelentős eredmény 2020-ban a szemétszállítás és a zöldhulladék elszállításának rendezése.

Korlátlanul szállítják el a zöldhulladékot, ezzel is szeretne az önkormányzat segíteni a lakosoknak.

Így az avarégetés betiltásával megmaradó kerti hulladék nem jelent újabb terhet. Ennek kapcsán egy kéréssel fordul a polgármester úr mindannyiunk felé. A vírus miatt a szolgáltatók az eddiginél is nagyobb mértékben vannak túlterhelve. Bizony előfordul, hogy nem indul a kukásautó, mert aki vezetné, éppen betegen fekszik otthon. Emiatt adódhat egy-két nap csúszás az elszállításban. Sajnos többször is megtörtént, hogy ilyenkor másnapra még több zsák tornyosult a házak előtt. Gondoljunk arra, hogy a mindannyiunkat érintő globális problémák helyben is éreztetik a hatásukat. Az aktuális szemét el lesz szállítva, a fennmaradót, a következő adagot pedig tároljuk türelemmel a következő szállítási ciklusig, inkább akkor tegyük majd ki a kapu elé.

Elindult egy együttműködés a környező települések vezetőivel, szeretnének hatékony munkakapcsolatokat építeni. Számos ügyben együtt könnyebb lesz eredményeket elérni.

A falu nyugalmát szolgálja, hogy az év második felétől kezdve elindult a közterület-felügyelő munkája.

Az ő jelenléte segíti a békésebb mindennapokat, már eddig is több fontos ügyben sikerült megnyugtató eredményt elérnie. Általa több, régóta fennálló problémára körvonalazódik a megoldás.

Polgármester úr úgy látja, hogy ebben a bonyolult helyzetben az új képviselő-testület és a hivatal is dicséretesen vizsgázott. Közös összefogással képesek az előremutató, a település érdekeit, életét előre vivő, közös munkára. Itt külön kiemelte a pénzügyi bizottság két külsős tagját, akik társadalmi munkában segítik a testület munkáját. Úgy érzi, hogy a testület fő erőssége a kiemelkedő tenni akarás. Az összefogás és a támogató hozzáállás mindannyiunk közös érdeke.

Beszélgetésünk során szó esett sok más, folyamatban lévő feladatról is. A Csobánkai Hírlevél hasábjain igyekszünk folyamatosan beszámolni az újabb eredményekről. Izgatottan várjuk a fejleményeket a kistérségi együttműködések, az iskola, óvoda, bölcsőde ügyében, valamint a klímaterv, a turizmus, a kommunikáció és az infrastrukturális fejlesztések terén is.


Csobánkai lakosként, a Csobánkai Hírlevél egyik szerzőjeként igyekszem figyelemmel követni a falu, az önkormányzat és a hivatal történéseit, úgy érzem, hogy nagyjából tájékozott vagyok az aktualitásokkal kapcsolatban. Így is elképesztő volt látni, hogy milyen hatalmas mennyiségű és milyen összetett folyamat zajlik. Múltbéli problémák megoldása, a jelenlegi bonyolult helyzet stabilan tartása, és persze ne feledkezzünk el a beadott pályázatokról, tervezett infrastrukturális és egyéb fejlesztésekről, új projektekről. Sorban tettem fel a polgármester úrnak azokat a kérdéseket, amik mindannyiunkat foglalkoztatnak. A legtöbbre az volt a válasz, hogy folyamatban van a megoldás, zajlik az előkészítés, már elindult a kapcsolatfelvétel. A beszélgetés során abba is beleláthattam, hogy ezek az olykor látszólag néhány óra alatt megoldhatónak tűnő ügyek gyakran a bürokrácia végtelen útvesztői miatt állnak. Hiába lenne elrendezhető egy probléma néhány zsák cementtel és egy talicskával, ahhoz, hogy mindez megtörténhessen, akár hónapokon vagy éveken át tartó ügyintézésre, tervezésre, forrásteremtésre, engedélyeztetésre van szükség. Ők örülnének a legjobban, ha már rendezve lenne a számos, mindannyiunk által ismert problémakör. A cél közös, az út együtt, egy irányba vezet, a faluért, mindannyiunkért.