Site icon Csobánka Online

Nem emeli jövőre a helyi adómértékeket az önkormányzat

A különleges jogrend időszakában sajátos körülmények közepette hozza döntéseit Csobánka Község Önkormányzata. Tekintettel arra, hogy a veszélyhelyzet idején a képviselő-testület működése a vonatkozó törvény szerint felfüggesztésre került, a polgármester egyszemélyben – ún. átruházott hatáskörben – dönt minden olyan ügyben, amely döntéshozatal – „normál” körülmények között – a képviselő-testület feladata lenne.

Csobánkán a tavasszal már bevált metódus szerint a polgármester a döntések meghozatala előtt online konferencia keretében egyeztet a képviselőkkel, valamint a pénzügyi bizottság „külsős” tagjaival.

Ilyen eljárás előzte meg a helyi adórendelet kötelező éves felülvizsgálatát is. Nincsenek könnyű helyzetben a döntéshozók, mert az önkormányzatokat sújtó gazdasági intézkedések forrást vonnak el a büdzséből. A további takarékossági intézkedések mellett a helyi adók megemelésével – mint egyetlen saját bevétellel – lehetne kompenzálni a keletkezett hiányt.

A pandémia második hulláma a lakosság és a háztartások erőforrásait is minden bizonnyal jelentősen megnyirbálja, vagy már meg is nyirbálta úgy, hogy ennek hatásai ma még beláthatatlanok. Ezért döntött arról a testület, hogy a korábbi évek adómértékein a 2021. évben nem változtat.

A helyi adórendelet ugyan módosításra került, de elsősorban a jogalkotási törvénynek történő megfeleltetés céljával. Egyszerűbb, átláthatóbb rendelet lép hatályba 2021. január 1-jén.

Az egyetlen módosítás az, hogy az egyébként jelentős lakossági adókedvezményeket jövőre csak az veheti igénybe, aki az év utolsó napjáig esetleges tartozásait rendezi.

NEM JÁR ADÓKEDVEZMÉNY TEHÁT ANNAK, AKINEK AZ ÉV UTOLSÓ NAPJÁN FENNÁLLÓ ADÓTARTOZÁSA VAN.

Annak érdekében, hogy mindenki ellenőrizhesse, van-e adótartozása, lehetőség van az adófolyószámla-kivonatot megtekinteni az alábbiak szerint:

  1. A www.csobanka.hu (https://ohp-20.asp.lgov.hu/szolgaltatasok) oldalon található elektronikus ügyintézésen keresztül elérhető az adózó folyószámla-kivonata. Ezen az alkalmazáson keresztül fizetési kötelezettségét is teljesítheti.

Felhívja a hivatal a figyelmet arra, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel személyes ügyfélfogadást nem tartanak, továbbá a hivatalban a 2020. december 21-31. közötti időben a képviselő-testület igazgatási szünetet rendelt el.

FIGYELEM!
A fizetési fegyelem javítását szolgáló intézkedésre ad lehetőséget az adózás rendjéről szóló (2017. évi CL.) törvény 1) 133.§ (1) bekezdése:

Az önkormányzati adóhatóság helyi adó és gépjárműadó vonatkozásában az egyszázezer forintot – természetes személyek esetében az ötvenezer forintot – elérő, kilencven napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozással rendelkező adózó nevét, lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, adóazonosító számát és az adótartozás összegét a helyben szokásos módon közzé teheti.

Kéri az önkormányzati adóhatóság, hogy akinek tartozása van, a saját és a közösség érdekében mielőbb rendezze azt. Fizetési nehézség esetén kérelemre az adóhatóságnak – a törvényes keretek között – lehetősége van fizetési könnyítést adni az arra rászoruló részére. 

Exit mobile version