Site icon Csobánka Online

Felső tagozat létesítéséről döntött a tankerület – indul az 5. Csobánkán

Verebélyi Gábor Ákos tankerületi igazgató ma levélben értesítette Völgyes József polgármestert arról, hogy felső tagozat létesítéséről döntött a Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola Csobánkai Tagiskolája tekintetében. Ezzel a döntéssel hosszú időszak munkája hozta meg gyümölcsét, és ez oszlatta el a mostani negyedikesek további sorsa körüli bizonytalanságokat is.  

Mint azt már korábban is megírtuk, sürgetővé vált a csobánkai iskola jövőjének kérdése, mivel a folyamatban lévő tanév végén befejezik az alsó tagozatot, és 5. osztályba lépnek azok a gyerekek, akik 2017-ben, a felmenő rendszerben újraindított iskola első tanulói voltak.

A felső tagozat indításáról a polgármester már a hivatalba lépése óta egyeztetéseket folytatott. Nemrég adott ki közleményt egy magas szintű egyeztetés eredményéről, ahol a résztvevők egy önálló pedagógiai programmal rendelkező, 9 évfolyamos iskola mellett kötelezték el magukat. Ennek a folyamatnak a része a Váci Tankerületi Központ igazgatójának mai, örömteli értesítése.

Exit mobile version