Kultúra

Elindult a Mosoly Piano Bar

Nagy érdeklődés mellett, telt házzal indult el a Mosoly Piano Bar című program a Baross Péter Közösségi Tér és Könyvtár klubházában. Az est házigazdája, Dr. Szlávnits László könnyed, beszélgetős, bárzongorázással kísért programot ígért a résztvevőknek, ami meg is valósult február 19-én. 

Tartalmas beszélgetés zajlott a zenés vendéglátóhelyek történetéről az első kávéházaktól indulva, a Kádár-korszak zenés presszóin át, az utolsó csobánkai zenés szórakozóhelyig. Az esemény meghívott vendége Petki Miklós volt, aki aki egész pályafutását neves budapesti szállodákban töltötte, és az Astoria Szálló igazgatói székéből vonult nyugdíjba. Petki úr érdekes történeteken keresztül mutatta be a nagy budapesti szállodákban működő zenés szórakozóhelyek világát.

Dr. Szlávnits László három blokkban zongorázta el a piano bar-okra jellemző dalokat, amiket kultúrtörténeti magyarázatokkal és érdekes történetekkel egészített ki. A közönség néha csendben figyelte a produkciót, néha pedig átvette a zenés bárok hangulatát és beszélgetésbe kezdett. Néhány népszerű sláger alatt voltak akik dalra is fakadtak.

Az eseményen Völgyes József polgármester bemutatott egy Csobánkát ábrázoló, eredeti Szalóky Sándor festményt, amin látható a talán utolsó csobánkai zenés szórakozóhely, a főtéri presszó.

A Mosoly Piano Bar a tervek szerint rendszeres program lesz Csobánkán. Legközelebb március 26-án, vasárnap 16.30-kor nyit ki ismét a csobánkai piano bar.


Az esemény végén a házigazda szóbahozta a csobánkai hatgyermekes bohócdoktor családi házát ért tűzkárt, és adománygyűjtést kezdeményezett a javukra. A Mosoly Piano Bar közönsége 63 000 Ft-ot gyűjtött össze, amit azóta Dr. Szlávnits László át is adott a Reitter családnak.